Egyetlen dologért élsz az életedben és ez az a pillanat, amikor a koporsófedő becsukódik. Mindenkivel előfordul, csak nem mindenkinek adatik meg a tisztességes utolsó nyugovó.
Természetes, hogy van, ki sír, ha meghalsz, tulajdonképpen nekik fáj az elmenetel, nem pedig Neked. Nem érzel semmit, miután kilélegezted hitvány kis lelked utolsó füsttel teli lélegzetét. Elsötétül minden, csak a kalapácsot hallani, amint éppen a szögeket veri be a legutolsó fekvőhelyedbe. De mi van akkor, ha látod, mikor Rád csukódik a fedél?
A szemeid nyitva és az utolsó pillanat, amit láthatsz az az, hogy a koporsófedő szépen lassan eltakar a külvilágtól. Ezalatt zokogó asszonyok, leszegett fejjel álló urak állnak körben, és észre sem veszik a fájdalomtól, hogy Te nagyon is életben vagy. Hallod amint éppen Istenért fohászkodnak könyörületért és az okát kérdezgetik Tőle, miért, ó Uram, miért?
Te pedig csak mosolyogsz. Mert tudod, az utolsó utad oda vezet, ahonnan minden elindult. Mint mindennek ennek is megvan a maga körforgása.
A tiszteletes elmondja utolsó, a gyászoló rokonok nevében írt könyörületeket és elbocsátó szép üzenete a beutalócédulád a föld alá. Lassan leeresztenek, miközben Te melegben és nyugalomban fekszel. Önző egy dolog ki nem kászálódni onnan, mégha lassan is, de legalább tudatni Velük, hogy" nem, nem még nem mentem el"...
De Te nem teszed, csak békességben pihengetsz, majd miután elmúlt a felhajtás körülötted, hónapok múlva, mikor már a virágok is elrothadtak feletted, Te felkelsz a szúnyókálásodból. Először csak kaparászod a fedelet, majd visszaalszol. Mikor már nagyon mennél, találkoznál régi ismerőseiddel, kilököd azt. Évek múlva is lehet ez, mikor már senkinek sem hiányzol és teljesen elfeledve, békességben létezhetsz újra. Nincsenek már ilyenkor problémáid, gondjaid, vagy bánataid.
Egy ködös hajnalban kikászálódsz az évek alatt elkorhadt ágyadból és kiásod magad. Kihúzod magad a mélyből fejfád segítségével és körülnézel. Fel is tűnik talán, mennyire is megszaporodtak körülötted a sírok. Úgy látod túl sokan próbálnak elmenekülni, vagy talán túl sokat próbáltak meg eltenni láb alól a fenti világból.
Lassan visszatér a látásod és látod a neveket körülötted. A legjobb barátod neve olvasható melletted egy márvány oszlopon, amit már benőtt a borostyán körbe-körbe. Megtörlöd könnyes szemed, majd átkopogsz a szomszéd sírba, ideje felkelni! Megváltoztál az évek alatt, szemeid beestek, megráncosodtál. Körbejársz a sírkertben, hátha felkelt még valaki és elindultok valamerre az éjszaka hátralévő részében...

Én labdáztam és Bodri csak nézett. .

Kettős álom

Megálmodtam, ahogyan az álmom még álmomban mesélem valakinek.
Rémisztő dolog.
Próbáltam csúszni lefele egy beton lejtőn, de nem ment. Miután erre rájöttem, gyalog indultam el lefelé. Egyszercsak látom, hogy egy kék, nagyteljesítményű motor közeledik felém egy nem megszokott módon. Az első kerekén, hátrafele egyensúlyozva közeledett felém iszonyatos sebességgel. Pár másodperc alatt felért a lejtő aljáról a perifériámba, ami körülbelül 150 méterre lehetett. A kerítésnek csapódtam a lökéshullámtól, miközben elugrottam előle. Halálfélelmem volt.
Visszanéztem és láttam elhaladni a motorost, aki miközben egyensúlyozott, nem számolt azzal, hogy egy rossz mozdulat és véget vethet életének. Ez is történt. Az út elkanyarodott és mivel háttal volt neki, nem láthatta, hogy merre van és ez okozhatta azt, hogy egy szegélyre ment rá, ami bedobta őt a bozótba. Odasiettem, de hasztalan voltam már ott... A védőfelszerelései se védhették meg a villanyoszlopnak fénysebességgel csapódó motorost. Kár volt háttal egyensúlyozni, nem láthatta, mi van mögötte...

A délelőttők és a reggelek átcsúsztak estére, a harmadik műszakra...

Relatív minden.

Egy földönkívüli rátekintett a Földünkre és észrevette, hogy az forog.
Megkérdezte a feleségét, miért forog?
-Biztosan azért, -felelte a felesége- mert lakói lábukkal forgatják, mint egy futópadot.
-De hiszen akkor egy irányba kellene menniük, csodálkozott rá Ybl, az egyszemű.
-Ó, hát egy irányba is mennek, csak térben nem...
-Lehet a talaj mozog alattuk, miközben ők egyenesen mennek.
-Talán; de most fejezzük be a reggelit.

A boldogság fogai

A boldogság fogai

A Fellegvárat ostromlom magamat féltve,

felhőlétrán mászom fel, egyedül az égbe,

Isten-hegy lábánál már a trónja tört félbe,

kapaszkodom felfele érzelemtől égve.

Cupido nyila érző szívemet lelőtte,

bolondító illatok csavarnak felőle,

feladtam én vágyaim, meghaltam előtte,

övé vagyok, nem menekülhetek előle.

Mennyek serege már említette nevemet,

besoroltak magukhoz? élő-halott tetemet,

énem a bánat komor arcába nevetett,

kaszával az boldogságot el nem temethet!

Szitakötő

Szitakötő

Felemésztek mindent,

Fekete bugyorból sajogtam reggelenként,

Porladoztam, lézengek én fekete szénként.

Fújdogálnak szelek,

Martalékuk kicsiny vagyona vitorlázik,

Egy mamutfenyő integet és vihorászik.

Beporzom virágod,

Megkötöm a mézedet is gyilkos kormommal,

Belemar szirmodba, kapaszkodom karmommal.

Közeledé árnyék,

Hajnal helyett sötét lepedőt vetnek szenek,

Takarózz be mélyen, reszketnek tőlem szelek.

Ellepek mindenütt,

Ártatlant és bűnöset, új világ a kéreg,

Isten se tenne ilyet, megváltást se kérek.

Ez nem az, ez valami sokkal több...

KÉT

brutális vers, holnap fent...

I curse the day my dream became my descent...