Egyetlen dologért élsz az életedben és ez az a pillanat, amikor a koporsófedő becsukódik. Mindenkivel előfordul, csak nem mindenkinek adatik meg a tisztességes utolsó nyugovó.
Természetes, hogy van, ki sír, ha meghalsz, tulajdonképpen nekik fáj az elmenetel, nem pedig Neked. Nem érzel semmit, miután kilélegezted hitvány kis lelked utolsó füsttel teli lélegzetét. Elsötétül minden, csak a kalapácsot hallani, amint éppen a szögeket veri be a legutolsó fekvőhelyedbe. De mi van akkor, ha látod, mikor Rád csukódik a fedél?
A szemeid nyitva és az utolsó pillanat, amit láthatsz az az, hogy a koporsófedő szépen lassan eltakar a külvilágtól. Ezalatt zokogó asszonyok, leszegett fejjel álló urak állnak körben, és észre sem veszik a fájdalomtól, hogy Te nagyon is életben vagy. Hallod amint éppen Istenért fohászkodnak könyörületért és az okát kérdezgetik Tőle, miért, ó Uram, miért?
Te pedig csak mosolyogsz. Mert tudod, az utolsó utad oda vezet, ahonnan minden elindult. Mint mindennek ennek is megvan a maga körforgása.
A tiszteletes elmondja utolsó, a gyászoló rokonok nevében írt könyörületeket és elbocsátó szép üzenete a beutalócédulád a föld alá. Lassan leeresztenek, miközben Te melegben és nyugalomban fekszel. Önző egy dolog ki nem kászálódni onnan, mégha lassan is, de legalább tudatni Velük, hogy" nem, nem még nem mentem el"...
De Te nem teszed, csak békességben pihengetsz, majd miután elmúlt a felhajtás körülötted, hónapok múlva, mikor már a virágok is elrothadtak feletted, Te felkelsz a szúnyókálásodból. Először csak kaparászod a fedelet, majd visszaalszol. Mikor már nagyon mennél, találkoznál régi ismerőseiddel, kilököd azt. Évek múlva is lehet ez, mikor már senkinek sem hiányzol és teljesen elfeledve, békességben létezhetsz újra. Nincsenek már ilyenkor problémáid, gondjaid, vagy bánataid.
Egy ködös hajnalban kikászálódsz az évek alatt elkorhadt ágyadból és kiásod magad. Kihúzod magad a mélyből fejfád segítségével és körülnézel. Fel is tűnik talán, mennyire is megszaporodtak körülötted a sírok. Úgy látod túl sokan próbálnak elmenekülni, vagy talán túl sokat próbáltak meg eltenni láb alól a fenti világból.
Lassan visszatér a látásod és látod a neveket körülötted. A legjobb barátod neve olvasható melletted egy márvány oszlopon, amit már benőtt a borostyán körbe-körbe. Megtörlöd könnyes szemed, majd átkopogsz a szomszéd sírba, ideje felkelni! Megváltoztál az évek alatt, szemeid beestek, megráncosodtál. Körbejársz a sírkertben, hátha felkelt még valaki és elindultok valamerre az éjszaka hátralévő részében...