Nehezebb mezítláb csoszogni a betonon, mint elfutni cipőben azon.

És mennyire is érzem, hogy ez a fa, ami kinőtt mellém jó helyre került. Jó helyre ültették, gyökereink lassan egybefonódtak és elválaszthatatlanná nőtték ki magukat.

Igazán nagyképűség azt mondani, az irodalom ismerése nem cél, csak írni tudása.

"Nem jó az embernek egyedül lennie. Alkotok neki segítőtársat, aki hozzá illő."

(1Móz 1, 2)

Rajtad kívül semmi más nem érdekel, senki másra nem hallgatok, senki más úgy nem szeret, mint Te, senki mást nem szeretek úgy, mint Téged! Fél éve az enyém vagy:)

Im Gedränge erschien ein Junge, sagte sie. Dahin war er gleich, wie die andere menschen sind. Nicht mehr bin ich die Ameise auf dem Grund, ich bin schon der Vogel im Himmel!

A tengerparton mászkáltam, keresgéltem magamnak egy kis házat, de nem találtam megfelelőt. Az egyik túl kicsi volt, a másik meg akkora hogy ha belemásztam, nem láttam a végét. Egy nap tavasszal megláttam egy szép kis csigaházat. Bekopogtam, de egy másik ráklány lakott benne egyedül. Az a csigaház volt a legszebb a parton és benne a lány. Első látásra megszerettem mind a kettőjüket. Először csak nézegettem, körbejártam, ámuldoztam. Aztán vettem a bátorságot és bekopogtam. Bebocsátást nyertem meglepetésemre. Azóta már leköltöztünk a tenger fenekére és együtt úszkálunk lent, a Boldogság-tenger fenekén.

Lassú, erőltetett menetben haladt felfele az erdő egyetlen útján a karaván. Jobbról és balról egyaránt kezdtek fogyatkozni a házak, a civilizáció hanyatlani látszott. Múltak a percek, lihegtek a lovak, de az ostorokkal csapkodó kocsisok félelemmel tele csak hajcsárolták őket. A távolban a növényzet kimúló félben tündökölt, hatalmas pusztához ért a nép. Nem lehetett látni mást, csak homokot, egy hatalmas szélkereket és egy kőházat, mely ablakából egy szakadt függöny libegett. Csak a lebbenés hallatszott, a szellő aljasan az arcukba tolta a homokot és a fájdalmat, az egyedüllétet. Itt érezhették magukat csak igazán egyedinek, de nem igazán egyedül. Tu-kán seregét csak továbbmenetelésre intette fel, fel a hegyekbe. Kóbor kutyák nyüszítettek mellettük, míg viharokon keresztül a csúcsra értek, csak hogy lássák a holdtöltét onnan fentről. Ők sem menekülhettek meg a lavinától, mint senki sem. Zümmögő állatok támadták meg őket Zeljopolje-n a hegytetőn, hiába néztek vissza az utat már csak összeszűkülni látták, ahogy bekebelezi az erdő ereje. Csapdába estek és érezték, itt vesznek el a népek, a csúcs lett a teteje mindennek, az alja az életüknek. Céljuk meghiúsulni látszott, még ha mindent megtettek is, hogy menekülni tudjanak. Eldobták vagyonuk, nevüket, életük, de azt elvették az álnok fullánkos barátaik, kiket lenéztek eddig. Ráeszméltek, ez volt életük hibája.

There are times,

you don't know, what to live for,
you don't understand, what to suffer from,
you don't love to speak, just ...

És ők nem azt fogják mondani, hogy ó szegény, hanem hogy ő mi közülünk volt való!